REKLÁM

szenzációs

Meglepő, mulatságos, megdöbbentő, érdekes, nevetséges, hajmeresztő

Kereső

Egyedi keresés

REKLÁM

Hazai

REKLÁM

Külföld

REKLÁM

Érdekes

Utolsó kommentek

Linkblog

Tóth Gabi húszévesen is a mamájával alszik

2008.11.03. 19:30 :: mapci



– Anyukámat akarom! – zokogott Tóth Gabi, aki a minapi pánikrohamja után egyre rosszabb bőrben van az argentin dzsungelben. A Bors kiderítette, hogy szüleitől örökölte érzelmes lelkét és otthon még húszévesen is gyakran a mamájával alszik.

 

 

 

– Szeretethiányom van. Apukám kiskoromban sokat simogatta a kezemet, és úgy aludtam el, hogy anya a homlokomat cirógatta – mondta az énekesnő. – Csomószor, mikor nem alszik nálam a barátom, behívom, hogy aludjon mellettem. Most is az anyukámat akarom! – kiáltotta, és hozzátette, soha többet nem akar ennyi időt telefon és internet nélkül külön tölteni a szüleitől.
Szőke András próbálta vígasztalni.
– Én is sírtam ma reggel, becsületszavamra ott feküdtem az ágyban, és sírtam – bizonygatta, miközben Gabit nyugtatta.
Gabi édesanyja elismerte a Borsnak, hogy nagyon szoros a kötődés a család összes tagja között, de ez már nemzedékek óta így van.
– Attól függetlenül, hogy húsz éves, tényleg sokszor előfordul, hogy odabújok mellé és beszélgetünk csajos dolgokról, éjszakába nyúlóan. Ő még azért egy kislány. Ott is szoktam mellette tölteni az éjszakát – árulta el az anyuka. – Gyerekkorukban is átjöttek Verával a nagy franciaágyra a szobájukból, és együtt aludtunk, ha szükségük volt rá – mesélte Tóth Erika, aki szerint lányának nagyon fontos a háttér, és a szeretet, ezért igényel több törődést, mint azt sokan gondolnák.

Az édesapa, Tóth István szerint szüleik hagyományait adják tovább gyerekeiknek, így az egész család érzelmesebb az átlagnál.
– Én ezt kaptam a szüleimtől, ezt adom tovább. Ha neki fáj, nekem is, ha örömkönny van a szemében, enyémben is megjelenik egy csepp. Mikor otthon vagyunk és szomorú, akkor is mondom neki, hogy sírja ki magát. Szerintem, aki nem tud sírni, annak meghal a lelke – gondolkodott el Tóth Gabi apukája, aki úgy véli, lányának fontos, hogy gondoskodjanak róla, és hogy szeressék őt.

 

Forrás: borsonline.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: tóth gabi hazai

Medveczky Ilona a jövőben is szívesen vállal fellépést

2008.11.03. 18:32 :: mapci

 

Azt mondták, Medveczky Ilona utoljára táncolt élőadásban, de a díva cáfolta ezt :

Heves érzelmi hullámokat váltott ki a Medveczky Ilona majdnem meztelen tánca a Szombat Esti Lázban. Az egyik az volt, amikor a közönség a látványtól felocsúdva zajos ünneplésbe kezdett, a másik pedig az, hogy a művésznő vérig sértődött produkciója felkonferálásán.

 


Lélegzet visszafojtva fogadta a közönség az RTL Klub táncshowjának különleges produkcióját. A 67 éves díva fehér zakóban libbent a színre, amit két táncosa fejtett le róla. A nézők felszisszenve szembesültek azzal, hogy ékkövekkel kirakott jelmeze alig takarta meztelen testét. A kivételes mozdulatoktól és látványtól döbbent közönség a tánc végére hatalmas tapsorkánban tért magához.


– Nem érzem úgy, hogy a fellépőruhám túl kihívó lett volna. Büszke vagyok a testemre és szeretném, ha a fiataloknak példa lenne, hogy hatvanhét évesen így is lehet kinézni. Ezért nem értem, egy huszonéves műsorvezető, Ördög Nóra miért úgy konferált fel, hogy ez volt az utolsó táncom élő adásban. Előtte megkérdeztek erről, de nem egyeztem bele. Úgy érzem, mintha temetni akarnának. Hajnal óta csörög a telefonom, azt kérdezik a barátaim, tényleg visszavonulok-e, pedig erről szó nincs. Méltó körülmények között szívesen vállalok a jövőben is fellépést.


Medveczky Ilona fellépéseinek egyéb körülményeit is méltatlannak ítéli.
– A csatorna mindössze három táncpróbát és egyetlen énekórát biztosított. Ilyen feltételekkel is vállaltam, noha a koreográfusom éppen a felkészülés ideje alatt utazott el, hiszen ő is azt hitte, csak december végén táncolok – panaszolta Medveczky.


Az RTL Klub vezetősége állítja, minden Medveczky Ilona kérése szerint zajlott.
– Még nyáron kértük fel a művésznőt a zsűrizésre, és felmerült, táncolhat is, ha van kedve. Igent mondott, de kikötötte, hogy élő tévés showban ez lesz az utolsó. Nagyon örülünk, hogy a művésznő ezen kívül is vissza kíván térni a színpadra, és biztos vagyok benne, hogy – ha már ennyi mindenre rosszul emlékszik – azt nem felejti el, hogy a Szombat Esti Láz vitte őt vissza a megérdemelt reflektorfénybe – nyilatkozta Rényi Ádám kommunikációs igazgató.

 

 

Forrás: borsonline.hu

 

 

 

 

 

 

F

1 komment

Címkék: szombat esti láz hazai medveczky ilona

32 milliós esküvő

2008.10.31. 14:55 :: mapci

 

Harminckét milliós esküvőt szervezett 16 éves lányának egy lakókocsiban élő, szegény családapa. Az építőipari munkás évekig spórolt az eseményre, de azt mondta, megérte.

Missy Quinn, a 16 éves ara amióta az eszét tudja, hatalmas esküvőre vágyott, és ezt az igényét már 13 éves korában bejelentette az apjának, amikor megismerkedett a nála egy évvel idősebb nagy Ő-vel. A románcnak az sem állt útjába, hogy a lány családja lakókocsival járta az országot egész évben.

 

 

Az esküvőre hat nappal azután került sor, hogy a menyasszony betöltötte a 16. életévét. Az akaratos ara elérte, hogy apja finanszírozza a világraszóló esküvő árát, amibe természetesen a bérelt luxusautó, a kiegészítők, a 150 fős vendégsereg és a szállodai szobák költségei is beletartoztak.

Csak az esküvői ruha 16 ezer fontba (5,1 millió forintba) került. A nem kifejezetten konzervatív kreáció tulajdonképpen egy Swarovski-kristállyal kirakott topból, egy miniszoknyából és egy 3 méter hosszú uszályból állt, ami a rengeteg kristálytól olyan nehéz volt, hogy a menyasszony még segítséggel is alig bírt kikászálódni a külön erre az alkalomra bérelt Rolls-Royce-ból, és a szertartást végigállni sem volt számára egyszerű dolog.

Az esküvői számla végösszege 100 ezer fontra, azaz 32 millió forintra rúgott, ami körülbelül ötször akkora összeg, mint egy átlagos költségvetésű esküvő ára. A pénzt a 35 éves, autópálya-építő munkásként dolgozó apa teremtette elő több éves spórolással.

Az apa szerint minden egyes penny megérte, és nagyon büszke a lányára. Nemcsak lánya ruháját finanszírozta, hanem a koszorúslányok öltözékét is, ami sokszor csak a fehérneműből állt. A nagyvonalú apa nem sajnált 700 fontot (225 ezer forintot) sem egy-egy melltartóból és hozzá illő alsóneműből álló felszerelés megvásárlására.

Az elkényeztetett csemete egyébként nem jár iskolába, arról álmodozik, hogy egyszer glamour modell lesz, és rendszeresen készíttet magáról fotókat. A menyasszony mindenkin túl akart tenni különleges ruhájával, mondta, és úgy érezte magát, mint Hamupipőke.

A nászajándék egy törökországi nászút és természetesen egy saját lakókocsi volt, ami 18 ezer fontba (5,8 millió forintba) került.

Forrás: deluxe.hu

 

Nem lehetett olyan szegény, ha ezt mind ő fizette! Talán szegényesen élt, de ezek szerint nagyon jól keresett, vagy nyert a lottón!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: külföld missy quinn

süti beállítások módosítása